Kelly blogja

Ültem kialakított kis világomban
Te voltál a másik végén
Közöttünk a légüres tér, erőltetett
tűzben égett tátongás.
Körbe-körbeszaladtál sebesen
Én már középen ültem, körülöttem
égető gyorsasággá változott a szél
Körforgásból lett az örvény,
Te és én.


Zuhantam, zuhantam és zuhantam,
Köröttem színek ezrei magasztosultak
Kiviláglott piros és kék, fehér szabta
rá a tornyokat...
Tetszett ez a világ, de a tiéd volt,
Kezemben tartottam, de elég volt.
Az örvény nem engedett, egyre erőltetett
S tűzben égett
a "Te és én."

Már elengedtem, de te beleszédültél,
Mert addig nézted, hogy szerelmes lettél.
Nem használtak égi szép szavak,
Csak az örvény pokoli szépségei zavartak.
Én a szivárvány útján csaholtam kifelé,
Te a tengerkék mezőn süppedtél lefelé
Kiáltoztam, hogy ne menj, én már visszafele jövök,
Ordításom falnak csapódott, s visszhangozta
a kemény: Te és én

Örökké tartó szippantás, élveztem
Mikor félúton találkoztunk, nevettem
Nem értette, mert szeretett, ez volt a lényeg elveszett.
S akkor Te megtörtél, ereidben zubogni kezdett a vér,
Mezítelen testünk összeforrt, hirtelen lángbacsapott a kor,
És az örök örvényben egyet dalolt a kéj:
Te és én.