Néma lépteim visszhangoznak a város zajában. A sötét eget nézem, hol a csillagok égnek. Kiáltok feléjük, kérdésem van a világhoz. Várom a választ, de nem kapom. Kiáltásom a távolba veszik, a távoli csillagok messzeségébe. Nézem az eget, hol most felhők gyülekeznek. Kiáltásom némán hangzik, mikor az ég háborog.
Némán nézek az égre, a csillagok remegnek, táncolnak, idéznek sokszínű álmokat. Régi álmok távoli fényei, álmok melyek nem teljesültek. Kérdések, válaszok nélkül, árnyak, fény nélkül, gondolatok, érzések nélkül. Eltűntek az álmok, már csak emlékek, távoli érzések. Zajos a világ, gondolatom is alig hallom már, álmok maradtak csupán, hol hallom gondolatom s hallják kiáltásom.
Hideg szél fújja arcomat, az égre felnézek, távoli csillagok fényei már nem égnek. Felhők takarják a csillagok néma fényét. Kérdésem, válasz nélkül, érzésem, remény nélkül. Nem látom a jövőt, a sötétség felé visznek lépteim. Döfést érzek szívemben, kapaszkodom, hisz a jövőt tudni akarom. Szakad az eső, elázom. Villám csap le s az ég megkondul, szívem összeszorul. Némán kiáltok a jövőm felé, kérem, hogy legyen esély.
